A választások kapcsán zajló politikai csatározások során sokat gondolkodtam azon, hogy vajon a kormány terminológiája szerint jó magyar lehetek? Számít, hogy szeretem a hazám és jól ismerem történelmét? Számít, hogy ismerem nemzeti szimbólumaink eredetét, jártam szinte az összes történelmi emlékhelyünkön és imádom legszebb tájainkat? Fontos hogy ha elhangzik valahol a magyar himnusz, akkor mindig éneklem én is a többiekkel? Hogy büszke vagyok sikeres sportolóinkra, tudósainkra, a magyarok vívmányaira? Hogy hiszek Istenben és vallásosnak tartom magam? Hogy felmenőim több generáción keresztül keresztény, katolikus magyarok voltak (dédszülői szinten némi sváb "behatással)? Hogy nagyapám testvére kitüntetett katonakent esett el a második világháborúban, hazájáért harcolva? Hogy hivatásomnak a történelmet választottam és azon belül hazám történelmét szeretem leginkább tanulmányozni? Hogy látom nemzetünk múltjának sikereit, pozitívumait is nem csak a kudarcokat illetve negatívumokat?

És vajon levon e mindebből az a tény, hogy sokkal inkább kötődök Európához, mint Ázsiához. Hogy a nyugati értékrend vonzóbb számomra, mint a keleti diktatúrák berendezkedése (Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Irán vagy épp Törökország rendszere)? Csökkenti e magyarságomat, hogy fontosabb számomra a demokrácia, mint egy vezér feltétel nélküli imádata? Hogy megvetem az atomfegyvereivel fenyegetőző, politikai ellenfeleit megölető és a sokkal gyengébb Ukrajnát megtámadó Vlagyimir Putyint? Kevésbé vagyok magyar hazafi, ha felháborít a hazámban tapasztalható korrupció? Ha bosszantanak a szemünk előtt gazdagodó, milliárdos vagyonokat felhalmozó politikusok? Hogy idegesít az állami média-csatornákból 24 órán keresztül felénk ömlő propaganda? Hogy érthetetlennek látom: miért fontosabbak a stadionok, mint a kórházak, a tanárok-ápolók, mint a focisták? Hogy nem szeretem, ha lózungokkal etetnek és hülyének néznek? Hogy zavar, hogy szándékosan irritálják az embereket a családi- és nemekre vonatkozó szerepek folyamatos beszédtémává emelésével és a nem létező abnormalitás rémének fenyegetésével? Hogy bosszant a szótagolva arcomba nyomott demagógia, a Győzikék, Kis Grófok véleményformálóvá emelése?

Két véglet, két megközelítés, két felfogás-rendszer és két gondolkodásmód. Ma a mainstream közgondolkodás klisékbe kényszerít bennünket: vagy ilyenek lehetünk, vagy olyanok. Ha posztom elején felsoroltak jellemeznek bennünket, akkor igaz hazafiak vagyunk, keresztyén jó magyarok, böcsületes szittyák és ősmagyar hősök; míg ha a második bekezdésben foglaltak egyáltalán felmerülnek bennünk, akkor idegenszívű, hazaáruló, komcsi kozmopoliták és ferde-hajlamú deviánsok.

Miért van az, hogy más országokban képesek egyensúlyt tartani? Hogy máshol nincs kettészakítva a nemzet? Ami engem illet: normális országban akarok élni, ahol senki nem vonja kétségbe a másik hazafiságát csak azért, mert egy felsőbb hatalom erre ösztönzi.

***

Ami a Fidesz legújabb (negyedik) választási győzelmét illeti: valóban őket akarja a nép, ezt el kell ismerni, de emlékeztetnék arra, hogy Mussolinit 20 évig imádták, Hitlert 12 évig, miközben mindketten elnyomó és véres diktatúrává változtatták országaikat, nyomort és pusztulást hozva mindenkire. Vagyis úgy tűnik, olykor a nép is tévedhet.