Sokat lehet olvasni és hallani a szeretet erejéről, mely állítólag hegyeket tud megmozgatni és csodákra képes, megszépítve az életet, ám aránylag kevés szó esik a gyűlölet erejéről. Nyilván kellemesebb dolog az előbbivel foglalkozni, de sajnos van, aki mindkettőt átéli és körülbelül azonos adagban részesül élete során a szeretet és gyűlölet erejéből. Nem mindenkivel bánik kegyesen a sors és nem mindenki tud kizárólag szeretetben leélni egy egész életet. A napos és árnyékos oldalon leélt évek időnként ugyanúgy kettős ambivalenciát alkotnak életében mint a jin és jang, vagy mint Janus két arca.

Hogy miként tud erőt adni a gyűlölet? Nos ez attól függ, hogy kit és miért gyűlölünk: van, aki egy munkahelyi riválisát, van, aki üzleti vetélytársát gyűlöli, esetleg egyéb ellenségét, szomszédját, rossz-akaróját, testi-lelki bántalmazóját, kirablóját, erőszak-tevőjét, tanárát, elnyomóját. És olyanok is akadnak, akik életük azon szereplőjét gyűlölik, aki mindent elvett tőlük. De ki az, aki erre képes lehet? Természetesen egy házastárs, élettárs és/vagy egy korábbi szerelmi kapcsolat. Olyan ember, aki valaha szerettünk, vagy legalábbis azt HITTÜK, hogy szeretjük. Mert tévedés ne essék, nem mindenkinek adatik meg a szerelem csodája. Van, aki csak rövid időszakra éli meg, majd kiköt valaki más mellett, mégpedig hosszú évekre, miközben azt hiszi szereti az illetőt és még családot is alapít vele. 

Aztán a sok-sok évnyi együttélés egyszer csak átcsap gyűlöletbe, ahogyan a másik fél szépen lassan, fokról fokra mindent elvesz az illetőtől: jövőt, reményt, hitet, gyermekeket, családot, házat, bizalmat, esélyt, méltóságot, jó hírnevet és a nyugalmas öregség lehetőségét. A veszteség az, ami a gyűlöletet kiváltja, de a gyűlölet erőt is ad egyúttal. A méltatlan ember mellett elpazarolt évek (évtizedek), a szerelem nélkül eltékozolt idő, az elveszett jövő és a mindezekből kisarjadó gyűlölet bizonyítási akarattal ruházza fel azt, akit kiforgattak mindenéből. Boldogulni AKAR és bár lelke mélyén már nem tervez új társat találni (csupán tessék-lássék próbálkozik ezzel), menteni akarja a menthetőt. Egyetlen vágya, hogy még egy kicsiny boldogságot élhessen meg gyermekeivel. Amikor azonban még ezt is megnehezíti életének tönkretevője, a gyűlölet a szívében állandóan izzó parázzsá változik. Ez a fajta energia lendítheti tovább az útján, azon az úton, mely már amúgy sem túl hosszú a számára.

A gyűlölet akkor a legrosszabb, ha kiterjed saját múltunkra és korábbi hibáinkra is, arra a téves értékítéletre, amivel a másik embert korábban felmértük. Nem nőt, férfit, hanem EMBERT. A jellemhibák, torzulások és szívtelenségek ugyanis csakúgy, mint a kegyetlenség, felszínesség és kicsinyesség nemtől függetlenül jellemzik az embereket de csak akkor válnak súlyos értéktelenséggé, ha egy korábban fontos és szeretett ember ellen is megnyilvánulnak. EZ az, amit ha észlelünk a másikon, majd magunkon is, szenvedést okozhat számunkra. Egy évtizedeken keresztül fontos ember tisztábban látása és hozzánk méltatlanná válásának tudomásulvétele fájdalmas folyamat, de gyűlöletté csak akkor válik, ha a későbbiekben is táplálja valamiféle bántási szándék. Bántás a másiktól, aki miután tönkretett bennünket még később is belénk rúg. Tenni pedig nem tudunk ellene, mert már régen nem egy nyelvet beszélünk és értékrendünk is végtelenül távol van egymástól.

A gyűlölet ereje sokak szívében megtalálható manapság, csakúgy, mint a szeretet ereje. Olykor a kettőt egyszerre érezzük: egyik oldalon hajdani társunk, a másikon pedig gyermekeink és megmaradt családtagjaink iránt. De múltunkat eltörölni akkor sem tudjuk. Bár olykor áldás és megváltás lenne.